Free cookie consent management tool by TermsFeed
dermedic-sunbrella

SUNBRELLA

INNOVATÍV FÉNYVÉDELEM AZ ÉRZÉKENY BŐRNEK

Tudtad, hogy a bőr öregedésének 46%-áért a napsugárzás a felelős? Ijesztő ugye?

Az UV sugárzás elleni védelemre nagyon sok helyen felhívják a figyelmünket. Azonban az UVA és UVB sugarak mellett az IR (infravörös fény) és VL (látható fény) sugarak elleni védelmet sem szabad elhanyagolnunk, annál is inkább, mivel ezek a sugarak a bőr mélyebb rétegeit is elérik és beépülnek a bőr alatti szövetekbe. Ennek következtében fontos, hogy naptejed ne csak az UV sugarak ellen nyújtson védelmet, hanem az IR és VL sugarak ellen is. De lássuk a részleteket!

Hogyan hatnak a bőrödre a látható fény sugarai?

A látható fény sugarai folyamatosan hatással van a bőrünkre, a fény beesési szögétől függetlenül. Ez elsősorban a látható fényhullámok spektrumának kezdeti része, pl. a kék fény (400-500 nm), melynek bizonyítottan kedvezőtlen hatása van a bőrre. Nem csak a Nap generálja, hiszen ezt a típusú fényt olyan elektronikai eszközök is kibocsájtják mint az okostelefonok, tabletek, számítógépek, LCD és CRT televíziók.

A látható fénysugarak kölcsönhatásba lépnek lehetséges fotoallergénekkel, mely fokozott hiperpigmentációt eredményez. A látszólag ártalmatlan látható fénysugarak minimális dózisai összeadódnak és hatásuk csak később jelentkezik pl. a gyermekek bőrén csak akkor lesz látható, amikor a bőrük éretté válik.

A látható fénynek jelentős szerepe van az olyan súlyosabb napsugárzás által okozott egészségügyi problémák kialakulásában, mint pl. melasma, vagy gyulladásos elváltozások.

A látható fénysugarak hatásai a bőrödre

 

  • Pigmentációs elváltozások (sötétebb és hosszabban tartó, mint az UV sugárzás által okozott)
  • Eritémiás elváltozások
  • Hő károsodás a bőrsejtekben
  • Szabadgyököket szabadít fel, mely a bőr öregedésében nagy szerepet játszik
  • A kollagénszálak megbontása
  • DNA és fehérjék mutációja

Hogyan hatnak a bőrödre az infravörös fény sugarai?

Az infravörös sugarak a bőr mélyebb rétegeit érik el, mely a bőrsejtek túlmelegedéséhez vezetnek (40o C felett), ami a fehérje lebontását eredményezi.

A hullámhosszúságnak köszönhetően az infravörös sugarak több mint fele beépül a Föld atmoszférájába és a bőr mélyebb rétegeit éri el.

Az infravörös fénysugarak hatásai a bőrödre

 

  • A bőrsejtek lokalizált túlmelegedése (40o fok felett)
  • A vérerek tágulása, bőrpír és eritémia kialakulása
  • A bőr fény- és hő öregedése
  • Gyulladásos reakciók kialakulása
  • A szabadgyökök termelésének növekedése (nagy mértékben felelős a bőr öregedésért)
  • Az enzimek meggyengülő hatékonysága (ezek az enzimek felelősek az antioxidáns funkciókért)
  • A kollagén és elasztin szálak felbomlása, a ráncok mélyülnek
  • Változás a fibroblasztok RNA-jában (a genetikai információkat szállítja a bőrsejtek DNA-jától a proteinekig)
  • A bőrrák kialakulásának kockázatát nagy mértékben növeli

A DERMEDIC Sunbrella fényvédő kozmetikumai széleskörű védelmet biztosítanak a különböző bőrtípusok eltérő igényei alapján.

A Sunbrella kozmetikumok klinikailag tesztelt fényvédő termékek.

Dermedic-sunbrella-fenyvedo-arckremek

A Sunbrella Fényvédő arckrémek magas szintű védelmet biztosítanak bőrtípusnak megfelelően

 

  • UVA + UVB +IR +VL védelmet biztosítanak
  • Az UVA szűrők az előírt 30% helyett 60%-ot képviselnek a Sunbrella fényvédő arckrémekben
  • Széles spektrumú védelmi rendszer, mely eloszlatja és tükrözi a sugarakat és semlegesíti az infarvörös és látható fény energiáit
  • SZÍNEZÉKET NEM TARTALMAZ
  • Ásványi és kémiai szűrőket egyaránt tartalmaz a maximális biztonság érdekében
  • Három változat a különböző bőrtípusoknak megfelelően: száraz / normál, zsíros / kombinált, rozáceás / kipirosodásra hajlamos bőrre.
  • Hipoallergén termálvízzel

SUNBRELLA TERMÉKEK

SUNBRELLA FÉNYVÉDELEM BABÁKNAK ÉS GYERMEKEKNEK

Napfényvédő arckrém gyermekeknek és babáknak ásványi szűrővel már egy hónapos kortól SPF 50

Napfényvédő tej gyermekeknek és babáknak ásványi szűrővel már egy hónapos kortól SPF 50

Napfényvédő tej spray gyermekeknek és babáknak komplex szűrővel 6 hónapos kortól SPF 50+

SUNBRELLA FÉNYVÉDELEM FELNŐTTEKNEK

Fényvédő arckrém száraz és normál bőrre SPF 50+

Fényvédő arckrém zsíros és kombinált bőrre SPF 50+

dermedic-sunbrella-fenyvedo-arckrem-rozaceas-borre-spf50

Fényvédő arckrém rozaceás, bőrpírre hajlamos bőrre SPF 50+

Fényvédő spray SPF 50+

Sunbrella After

Napozás utáni hűsítő lotion

Dermedic-sunbrella-fenyvedo-arckremek

Teljes Sunbrella paletta

Keresed a bőrödnek megfelelő bőrápoló kozmetikumokat? Bemutatjuk a Dermedic dermokozmetikumokat!